Mielőtt befejezhettük volna az evést, a semmiből előttem termett Viola.
- Mit csináltál? – kérdezte. S mielőtt válaszolhattam volna, Walter is megjelent.
- Mire gondolsz? Nem csináltam semmit. Vacsoráztunk, majd megköszöntöttem anyut gondolatban. S ettünk a tortából. – válaszoltam értetlenül. - Ez talán csak nem bűn?
- Volt gyertya is a tortán? Te fújtad el őket, miközben kívántál? – vette át a szót az idősebb angyal.
- Igen, azt csinálta, miért? – Most vették csak észre, hogy Godrik is velünk van. Ugyanazzal az értetlen kifejezéssel az arcán nézte a két hívatlan vendéget.
- Akkor te sem tudsz erről? Nem te tanácsoltad neki, hogy ezt tegye?
- Miről nem tudok? Nem mondtam neki semmit. – kezdett dühös lenni. Ilyennek még sosem láttam. Azt hiszem kicsit elkalandoztam. Majd egy perc múlva átvettem az irányítást.
- Na jó. Most szépen bemegyünk a nappaliba, mindenki helyet foglal, hozok teát a sütihez, leülünk, és szépen elmondjátok ti ketten miért vagytok itt, és kérdezgettek össze-vissza minket. – terelgettem őket a nagyobb helyiségbe, kezemben egy tálcát egyensúlyozva.
Egyikük sem állt ellen. Gondolataikba mélyedve, néha össze-összenézve átjöttek velünk. Leültek a kanapéra, és izgatottan sutyorogni kezdtek. Megköszörültem a torkom.
- Azt hiszem ezt mi is szívesen hallanánk. – gúnyos volt a hangom, de nem érdekelt. Nem láttam még így viselkedni őket. Furcsa volt.
Rám néztek, majd megint egymásra. Viola biccentett és Walter nagy levegőt vett.
- Ahhoz, hogy megértsd és elmondhassuk neked, nektek, mi is történt, tudnunk kell még egy-két részletet.
- Rendben. Kérdezz.
- Anyukádnak készítettél tortát a születésnapjára?
- Tettél rá esetleg gyertyákat is, majd el is fújtad őket?
- Közben rá gondoltál és kívántál is egyet?
- Ez után kezdett el enyhülni az eső?
Minden kérdésére egy fejbólintással válaszoltam. Kíváncsi voltam mit fog ebből kihozni.
- A gyertya mielőtt kialudt, változtatott színt? A lángja? – kérdezte Viola. Mintha Walter kihagyott volna egy nagyon fontos részletet.
- Hadd gondolkozzam. Azt hiszem, igen, kékes színű lett. De nem tartottam furcsának.
- Ez hihetetlen. – mondták szinte egyszerre a vendégeink. Mi pedig összenéztünk Godrikkal, s megvontuk a vállunkat. Továbbra sem tudtunk többet.
- Elmondjátok végre, mi történt? – vette át a szót ő. – Nekem nem sokára mennem kell egy feladatot végrehajtani, de előtte szeretném ezt hallani.- sürgette őket.
- A helyzet az – kezdte a tündér- hogy Lilien egy ritka varázslatot vitt véghez, ha jól sejtem pálca nélkül és anélkül, hogy tudatában lett volna, mit csinál.
Éreztem, ahogy kikerekednek a szemeim, és kinyílt a szám.
- Hogy mit tettem?
- Varázsoltál. Pontosabban születésnapi kívánságot teljesítettél, csak nem úgy, ahogy ezt szokás. Erre nem volt még példa. Ha a Földön vagy ilyenkor és tudod, mit kíván az illető, persze ez kívánságtól is függ, teljesítheted azokat. De arról még egyszer sem hallottam, hogy valaki, aki még nem angyal, tud küldeni egy kívánságot innen, és célba is talál. Ez páratlan.
- Még mindig nem értem. Ez most jó vagy rossz? Azt akarjátok mondani, hogy anyukám megérezte, amit neki üzentem? Hogy mindketten ugyanarra gondoltunk és most már kezd megnyugodni? – még a kérdés is hihetetlennek tűnt.
- Igen, ezt mondjuk. Ez jó. Kivételes. Azt hiszem, több van benned, mint amennyit elsőre gondoltunk. Ha jól sejtem, akkor te egy boszorkány vagy.
- Hm?
- Micsoda? Egy igazi boszival élek? Szuper!
Ketten kétféleképpen reagáltunk. Azt hiszem ez a kijelentés több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. De legalább Godrik jó dolognak tartja. Reméltem, hogy nem akar majd elköltözni tőlem. Legalább még egy jó darabig.
- A boszorkányok életükben is mások voltak, és halálukban is azok. Saját mágiájuk van, lehetnek jók és rosszak, ahogy szinte minden fajnak megvan a maga jó és kevésbé jó teremtménye. Így van a világ egyensúlyban. Egyik sem létezik a másik nélkül. Van egy bizonyos képességük, hatodik érzékük. Néhányan érzik mások érzéseit, néhánynak megnyílik a jövő, és úgy látnak bele, mint egy filmbe. Innen van a „déja-vu” érzés is. Van, aki ügyesen bűbájol. A mai világban viszont nem feltétlen egyértelmű az örökösödés. Sokan titkolják képességeiket, és azok, akik örökölték és/vagy hordozzák a mágiát, sokszor nem is tudják magukról, milyen kivételesek.
- Honnan tudhatjuk biztosan, hogy ez vagyok? – kérdeztem, mert nem akartam beleélni magam, hogy különleges vagyok. Minden szoktam lenni, csak ez nem. Lüke, zizi, fura, gyagyás…utáltam másnak lenni. Eleinte. Aztán rájöttem, inkább vagyok ilyen, mint a többiek. Inkább akkor olvasok, mint vásárolni járok. Minél többet olvastam, annál jobban szerettem volna valaki másnak a bőrében élni, egy másik helyen. Fontos lenni, számítani.
- Egészen könnyen kideríthetjük, hogy az vagy-e. Az viszont egy hosszabb folyamat lesz, hogy megtaláld, milyen képességed van.
- Csináljuk. Mit kell tennem? – izgatott lettem.
- Mint említettem, ha van saját mágiád, azaz amit tanultál ma, alkalmazni tudod pálca nélkül, akkor ez elég bizonyíték.
Felpattantam, és beviharzottam a szobámba. Kezemben a varázspálcával tértem vissza. Walter már nyitotta volna a száját, de felemeltem a kezem, hogy csendre intsem. Violához léptem, és a kezébe nyomtam a pálcát.
- Tessék. Így biztosak lehettek, hogy nincs nálam. Találkozzunk a tanodában, jó? Előre mennétek? Ha nem jelenek meg pár percen belül, akkor gyertek vissza kérlek. – vettem át az irányítást újra. Jobb ötletem most nem támadt. Ezt a helyet ismertem. Így tűnt a legegyszerűbbnek.
- Persze. Akkor ott találkozunk. Vagy nem. Viszlát. – és a két vendégem eltűnt. Godrik kérdőn nézett rám.
- Mit gondolsz? Menni fog?
- Nézzük meg! – a tanodára gondoltam, és kimondtam: narin.
Leesett állal és büszkén mosolyogva hagytam lakótársam a nappalinkban. S legalább ekkora meglepetést okoztam ott, ahol megjelentem.
- Ezt nevezem! – füttyentett egyet elismerően az angyal.
- Csodálatos! – örvendezett a tündér is.
Én pedig ott álltam vigyorogva és csak arra tudtam gondolni, hogy: SIKERÜLT! NEM VAGYOK LÖKÖTT! BOSZI VAGYOK!

Miután elköszöntem Waltertől és Violától, hazamentem. Tudtam, hogy sok megbeszélni valójuk lehet. Különben is megbeszéltek egy vacsorát, nekem pedig még el kellett intéznem a házi feladatomat. Először a személyekhez történő utazást próbálgattam. Meglátogattam Vendelt, akivel az első nap óta nem találkoztam. A hírem megelőzött. Folyton arról áradozott, milyen megtisztelő lenne neki, ha taníthatna, és így már lát is rá esélyt. Legalábbis, amíg ki nem találjuk, melyik képesség áll hozzám a legközelebb. Egészen vidám hangulatban telt az idő. De elköszöntem, mert még volt, akit meg szerettem volna látogatni. Nem voltam benne biztos, hogy állatokkal is működik-e ez a varázslat, de muszáj volt kipróbálnom. Először Saphira-t próbáltam meg. A következő pillanatban zuhanni kezdtem. Nem értettem mi történt, elrontottam valamit, vagy ezt talán nem szabad? De aztán egy hosszú másodperc után észrevettem a sárkányt. Épp repült az égen. De én ekkor már messze voltam tőle. A föld nagyon gyorsan közeledett és úgy éreztem a zuhanás minden levegőt kiprésel a tüdőmből. Azon járt az agyam, hogy most végem. Nem tudom, meg tudok-e halni még egyszer, vagy csak összezúzódnék, és fájna, de mi is? Lélek vagyok, elvileg nincs is testem, akkor mi törne össze? A lelkem? Közben pedig csak zuhantam és zuhantam. A levegő süvített a fülem mellett. Végre kapcsoltam, és elképzeltem a házam, majd igyekeztem kipréselni magamból a varázsigét. Egy halk sóhajként hagyta el az ajkaim a szó, mielőtt becsapódtam volna a sziklákba. Saphira későn, de észrevett, és utánam jött, de nem ért utol. Végül a nappalimban landoltam, a fenekemen. Pár perc múlva hatalmas robajjal megjött Saphira is, nagyon aggódott. Igyekeztem felkecmeregni a földről, és kimenni a ház elé, megmondani neki jól vagyok, mielőtt rám dönti az egészet. Menni viszont alig tudtam, úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. A hajamról nem is beszélek. De legalább szilárd talaj volt a talpam alatt, és levegőt is kaptam. Kiértem, mielőtt baj lehetett volna. Két nagy, sárga, aggódó szem követte minden lépésem, amíg odaértem hozzá, és mellette a földre ereszkedtem, hátammal nekidőlve a testének.
- Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. – paskoltam meg a hasát. – Épp a házimat csináltam, amikor eszembe jutott, hogy szeretnélek meglátogatni, de mivel nem tudtam hol a hely, ahol élsz, így a személyhez való utazásnál maradtam. Nem gondoltam arra, hogy akár repülhetsz is. – vontam meg a vállam, de mindjárt meg is bántam, mert ez eléggé fájdalmasnak tűnt.
- Azt hiszem elég nagy meggondolatlanság volt ez a részemről. – vallottam be. – Olyan jó lenne, ha érteném, mit szeretnél mondani. – mondtam neki, bár inkább csak hangosan gondolkoztam. – Nincs erre is egy varázsige? Nem lenne rossz. Úgy gondolom, te nagyon sokat tudhatsz, és nagyon jó barátnak tűnsz. Örülök, hogy ide jöttél megnézni, hogy vagyok. Igazán nem akarlak feltartani. Rendben vagyok, nyugodtan menj, ahova indultál mielőtt megleptelek. – mondtam neki. Megölelt, és még ott maradt egy kicsit, majd kaptam egy figyelmeztetést és egy rosszalló tekintetet és elrepült. Bevánszorogtam a házba, hogy beálljak a zuhany alá, és elterüljek az ágyamon. De persze nem alakul minden ilyen könnyen. Az ajtóból kedvenc kisfiús képű izompacsirtám vigyorgott rám, amíg közelebb nem értem, és meg nem látta rajtam, hogy valami nem stimmel.
- Veled meg mi történt Boszi? Ledobott a seprűd miközben a macskáddal harcoltál? – csúfolódott.
- Haha! Nagyon vicces! – mondtam, majd elmeséltem neki mi történt. Közben lehervadt a mosoly az arcáról, de amikor végeztem, átölelt és újra mosolygott. - - Őstehetség vagy! Ilyen slamasztikából is kimászol. Lehetett volna rosszabb is, sokkal rosszabb.
nem kérdeztem meg tőle mire gondolt. Inkább jó éjszakát kívántam neki, és egy kellemesen ellazító zuhany után ágyba bújtam. Abban a percben el is aludtam.

Másnap délben tértem magamhoz. Eleinte kicsit merevnek tűntek az izmaim és ködösnek az agyam, de az elsőn segítettem egy kis tornával, a másodikon pedig egy vödör kávéval. Godrik kivételes csendben várta meg, míg megszólalok. Ilyet is tud. Meglepődtem, de ez csak fokozta a mai jó kedvem.
Amint kezdett felszállni a köd az agyamról, derengeni kezdett valami olyasmi, mintha máshol kellene lennem.
- Huh! Szia! Ne haragudj, de még nem egészen tértem magamhoz.
- Azt látom kislány. Am, kaptál pár üzenetet. – mosolyogva várta, hogy jelezzek, képes vagyok felfogni, amit mondani fog. Intettem.
- Walter üzeni, hogy ezt többet ne csináld. A gyűlésen eldöntik, hogy mi a következő a lépés a tanításoddal kapcsolatban. Ha végeztek, eljönnek ide, hogy veled is megbeszéljék. Szerintem nem sokára itt lesznek, úgyhogy próbáld összeszedni magad kicsit. – tette hozzá, mivel úgy néztem ki, mint aki nyitott autóban száguldozott, a lassúságomról nem is beszélve.
- Oké, vettem. Köszi. – s ezzel el is tűntem a fürdőszobámba, hogy kerek tíz perc múlva új emberként menjek vissza.
- Mi a másik üzenet? – kérdeztem, s körbefordultam, hogy jelezzem, megtettem, amit tudtam.
- Így jobb. A másik üzenet a postaládádban volt. De kivettem, mert egy idő után meguntam a csilingelést és a fényjátékot. Itt van. – nyomta a kezembe a borítékot. Istentől jött. Vegyes érzelmek öntöttek el: jó vagy rossz hír? örül, vagy megkér, távozzak? Mivel kár volt találgatni, nagyot sóhajtottam, és kibontottam a nagy sárga borítékot. Hasonló színű levélpapírra írt üzenet volt benne.

„Drága Gyermekem!

Boldogsággal tölt el, hogy tudomásomra jutott ez a kivételes képességed. Igaz, még nem tudjuk a mágia melyik része erős benned, ettől még különleges vagy.
Amikor kiválasztottalak, éreztem valami különbséget benned, de akkor azt gondoltam, ez a jóságod, kedvességed, őszinteséged együttese lehet, ami ritka egy személyben. Most már látom, ennél még több van benned, ami megerősít engem abban, hogy biztosan jól választottam, hiszen benned van a képesség arra, hogy többé válj! Tudom, az út, ami előtted áll, még hosszú, és nem mondom, hogy ettől könnyebb lesz. Sőt, azt hiszem egy kicsit talán még hosszabb is, de ez ne tántorítson el. Ha továbbra is hiszel és teszed amit kell, meglesz a jutalmad. Erős vagy. Jobban, mint azt valaha is gondoltad. Higgy bennem és higgy magadban! Szeretnélek megismerni, de most az első a szakosodásod kérdése. Sok dolgod lesz, de üzenek, amint találkozhatunk.

Ne felejts el mosolyogni!

Isten

U.i.: Hogy van a növény? Remélem, kedved leled benne!”

Se szó se beszéd elmentem megnézni a cserepet, amit kaptam. Öntöztem minden nap, ahogy megírta, és valami kis zöld hajtások ki is bújtak a földből, de mivel nem értek a növényekhez, nem ismertem fel egyiket sem. Godrik jött velem, mert azt várta, elmondom, mit írt. Majdnem belém ütközött, amikor megtorpantam a cserépből burjánzó minikert láttán. Gyönyörű volt. Követte a tekintetem, és ő is megcsodálta, megillatozta a növényeket. Először azt hittem, kaptam valami virágot, amit majd kitehetek az asztalra ebédhez. De most láttam mekkorát tévedtem. Több féle növény, virágzó, és zöld nőttek benne csodálatos összhangban. Szemet gyönyörködtető volt. Godrikkal leültünk a kerti padra, amit pont az előbb gondoltam oda, és gyönyörködtünk a kompozícióban.
- Azt írja, jó dolog, hogy ez vagyok. Sok mindent kell még tanuljak, gondolom erre céloz a hosszú utakkal, de bízik bennem és a képességemben. S abban, hogy rájövünk miben vagyok jó. Örül, hogy kiválasztott és hogy úgy néz ki beváltom a hozzám fűzött reményeit. Meg akar ismerni. – foglaltam össze a levelet.
- Ez jó hír. Azt hiszem. Annyi minden megváltozott körülötted. Szeretnéd, hogy maradjak még, vagy már boldogulsz egyedül is? – kérdezte. De kihallottam a hangjából a szomorúságot, hogy azt érzi nem fontos már nekem. Hiszen különleges lettem. Több, mint amivé ő vállhat.
- Nem, akarom mondani de! Azt szeretném, hogy velem maradj! Te vagy a biztos pontom. De persze nem akarlak kihasználni. Ha menni szeretnél, megértem. Sokat számít nekem, hogy itt vagy! De komolyan! – rámosolyogtam, és bíztatóan megfogtam a kezét.
- Akkor maradok. – mondta. A szemembe nézett és eltűrt egy hajtincset a fülem mögé. Közelebb hajolt hozzám, és az ajkai lágyan érintették az enyémeket. Félénk csók volt, megadta az esélyt ahhoz, hogy elhúzódjam. De nem tettem. Visszacsókoltam.
Azt hittem, nem lehet zűrösebb az életem. Megint tévedtem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.