Aznap már nem sokáig maradtak nálam. Kaptam egy listát a szabályokról, hogy olvassam el. Megmutatta hol találom a kézikönyvet a házhoz, és egy ismertetőt adott a hegyről. Miközben hozzám beszélt, meleget sugárzott, éreztem, hogy meg akar nyugtatni, én pedig hagytam magam. Teljesen elfáradtam, mire elmentek. Bár az eső még mindig esett, a vihar csitult valamelyest. Ezt jó jelnek tekintettem, ha nekik sikerül megnyugodniuk, és elfogadniuk, akkor nekem is menni fog. Mindig is erősnek tartottam magam…de nem gondoltam volna, hogy ekkorát tévedtem.

Másnap reggel kipihenten ébredtem. Este olvasgattam még a szabályokat, de a könyvekre már nem volt energiám, így a reggeli után elővettem a kézikönyvet, és megkerestem a mosogatás, takarítás részt. Tegnap óta tekintélyes mennyiségű mosatlan gyűlt össze, és Walter bármikor ideérhet. Ma lesz az első leckénk. Az eső csendesen áztatta a rétet, már csak ez maradt a viharból. Kicsit izgultam is, nem tudtam mire számítsak, mit tartogat nekem ez a nap. Átolvastam a keresett részt, és meglepődtem, milyen egyszerű itt még a mosogatás is. Csupán arra kell gondolnom, hogy legyen minden edény tiszta, s legyen minden a helyén. Nem bonyolult. Elsőre sikerült is. Bár egy darabig még kelleni fog hozzá a könyv, mert szó szerint kell idézni ahhoz, hogy sikerüljön. Az alkotást könnyebbnek találtam. De végül rájöttem, hogy ez sem olyan egyszerű. Ismeretlen dolgokat nem tudok könnyen létrehozni. Hiszen sem emlékem, sem részleteibe menő elképzelésem sincs róluk. Elég sokáig eltart, mire kigondolom minden részletét. Például szerettem volna egy finom csokoládétortát, ami nem túl édes, finom piskóta tésztája van, és marcipán virágok vannak a tetején. Anyu készített mindig ilyet. Ez sikerült is, olyan lett, mint anyué volt, de amikor változtatni szerettem volna a tésztáján, az nem ment. Az ízeket tudtam cserélgetni viszont, ami egyelőre elég változatossá tette a desszertjeimet. Talán majd tudok teremteni egy jó receptkönyvet, és akkor jobban megy majd.
Ilyen, és hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor kopogásra lettem figyelmes. Azt hittem Walter jött el értem, hogy elkezdjük a tanulást, de amikor kinyitottam az ajtót, először nem is láttam ott senkit. Majd ahogy jobban körülnéztem, egy szürke-fehér bundájú nyuszit vettem észre, aki engem nézett.
- Szia. – mondta. – Üzenetet hoztam. A nagy tölgyfához kell kísérjelek, ahol Walter vár rád.
- Ó, szia. – válaszoltam. - Azonnal mehetünk, csak felveszek egy kabátot.
A nyuszi megvárta, amíg az ajtóhoz érek indulásra készen, és elindult előttem, mutatva az utat. Hamar odaértünk, s útközben mindenféle állatot láttunk. Nem is gondoltam volna, hogy az emberek és az állatok mennyországa egy helyen lehet.
- Szervusz! Sikerült pihenned valamennyit? – köszöntött az angyal. – Köszönöm Leia. Nagyon kedves volt tőled. További szép napot kívánok neked. – búcsúzott a nyuszitól.
- Igen, köszönöm. Meglepően jól aludtam az éjjel. – válaszoltam, majd egy pillanat múlva folytattam a kérdéseimmel. – Mikor láthatom újra a családomat? Mit fogunk megtanulni ma? Hogyan fogok visszatalálni a házamhoz? – és még lehet ezer meg ezer kérdést feltettem volna, ha nem néz rám az angyal kicsit bosszús pillantásával, s csendre nem int.
- Te mindig ennyit kérdezel? – faggatott, majd elmosolyodott. - A válaszokat meg fogod tudni, de nem mindent egyszerre, mert a lényeg, hogy megértsd, mi miért van, és hogy elfogadd, ez a fő dolog. Ennél sokkal nehezebb az, hogy kiálld a próbát. Az első családi látogatás a legnehezebb dolog egy angyalnak készülő életében. Sokszor fog még kísérteni, de ha ezen a próbán most megbuksz, akkor nem folytathatod a képzést. Éppen ezért a mai leckénk a halál és a család lesz. Beszélgetni fogunk, emlékekről, érzésekről, vágyakról. Ez utóbbiakat kár tagadnod, mert az első találkozáskor úgyis minden az arcodra lesz írva. De magadnak is tisztában kell lenned velük ahhoz, hogy harcolni tudj ellenük. Ha tagadod előttem, s ami még rosszabb, magad előtt is őket, akkor nagy bajban leszünk. Sajnos volt már olyan tanítványom, aki makacskodott, azt hitte túljárhat az eszemen, és amikor sor került az ő családjának a meglátogatására, bizony felsült. Annyira nem akarta bevallani magának, mennyire hiányoznak, hogy mielőtt bármit tehettem volna, megjelent az egyik testvérének fényes nappal, és beszélt hozzá, megölelte, mintha rég nem találkoztak volna. Viszont a testvére nem úgy fogadta, ahogyan azt a tanítvány elképzelte. A meglátogatott testvér megrémült, hogy szellemet lát, és nem értette, hogy most akkor ő él, vagy meghalt. Kétségei lettek, egy pillanatra elhitte a téves reményt, és utána még jobban fájt neki az igazság. Nagyon nehezen tudta feldolgozni a történteket, mert már nem csak azt kellett neki, hogy szeretett testvére meghalt, hanem hogy szellemként meg is jelent neki, ami még jobban megviselte a lelkét. Gyötrődött éjszakákon át, hamis reményeket táplált, szólítgatta testvérét a sötétben. A családja őrültként bánt vele, míg végül meg kellett jelennem álmában, és elhitetnem vele, hogy csak egy álom volt, nyugodjon bele a testvére elvesztésébe, és élje az életét. Biztonságban van, feladattal bízták meg, és hogy szereti őt, és a családot is. Végül elhitte, hogy tényleg álom volt, a pszichológus pedig a mély gyásszal magyarázta a történteket. A történet jóra fordult, de sok energiába, és szenvedésbe telt. Éppen ezért az első látogatásig nem tanulod meg a megjelenéshez szükséges varázsszavakat. Az ilyen problémákat megelőzendő. Ugyanakkor így sem lesz könnyebb dolgod. Csak te láthatod őket, és ez nagyon fel fog kavarni. Nem beszélhetsz hozzájuk, nem vigasztalhatod őket, csak érzéseket sugározhatsz feléjük. Nyugalmat, megbékélést, szeretetet. Ez lesz a 3. leckénk. A 2. pedig az utazás hozzájuk, a Földre, amit már gondolom sejtettél.
Mivel még mindig a történet hatása alatt voltam, és már előre tartottam a találkozástól, egy szót sem bírtam kinyögni válaszként. Elgondolkodtam, és csak álltam és néztem ki a fejemből. Arra eszméltem fel, hogy az angyal erős energiát küld felém, hogy megnyugodhassak, és tisztán lássam az előttem álló feladatokat.
- Köszönöm. Teljesen megrémítettél. Jól szeretném csinálni, de most már egyenesen rettegek meglátogatni őket. Eddig is tartottam a dologtól, többször lejátszottam magamban, de mindhiába. Nem tudom, hogyan fogok reagálni. Azt hittem erős vagyok, de már a gondolatra összeszorul a torkom, és kifacsarodik a szívem. Nem tudom, hogy képes leszek-e rá. Nem lehetne egy pár nappal elhalasztani?
Az angyal türelmesen megvárta, míg befejezem a mondandóm, és az aggodalom szikrája nélkül ennyit felelt: - Az ember, aki elhiszi, hogy képes valamire, akkor ténylegesen azzá válik. Csakis rajtad áll, hogy meg akarsz-e felelni, és hogy felkészítsd magad arra, hogy le fogsz blokkolni. Ha tudatosan készülsz ebben a két napban, és nem hallgatsz el semmit, ami felmerülne benned, akkor nem lesz gond. Később majd még mutatok egy lehetőséget ahhoz, hogyan tudod elvonni a figyelmed, mielőtt lefagynál. De ezt majd csak este, ha visszatértünk a házadba. Hátha a mostani beszélgetés is elég lesz hozzá, hogy kiadj magadból minden félelmet, fájdalmat és képes legyél tisztán látni a feladatot.
Amit elmondott, az szépnek, és valódinak hangzott, és valahol mélyen magamban tudtam is, hogy igaza lehet, de akkor, és ott, meggyötört állapotomban nagyon nehéz volt elhinnem. Színlelni sem tudtam, ugyanakkor nem zárkóztam el tőle teljesen. Úgy gondoltam, hogy kivárom, mi lesz, és tenni fogok azért, hogy ne okozzak csalódást.
- Készen állsz? – Hangzott a határozott kérdés. – Ha igen, akkor gyere, sétálunk egyet, és közben mesélj nekem a családodról.
- Nem tudom. – vallottam be az igazat. – De talán, mire az út végére érünk, már másképp lesz. Menjünk. – s elindultam a mutatott irányba.
Miközben meséltem, magam is meglepődtem, mennyi kis apróságra odafigyeltem életem során, s hogy ezek mennyire meg tudják pityeregtetni az embert, amikor rájön, hogy ez mind csak emlék már. Az angyal többször visszakérdezett, érdekelte az összes kis botlás, és foszlány, amire csak emlékezni tudtam. Sokáig beszélgettünk, érzésekről, tulajdonságokról, s eközben egyre változó tájak mellett haladtunk el. Arról már nem is beszélve, hogy mintha egy rácsoktól mentes nagy állatkertben sétálgattam volna, hiszen a legkülönfélébb állatok voltak körülöttünk. Mintha csak egy nagy szafari parkban sétálgattam volna az ottani vadőrrel, csak veszély és félelem nélkül. Egymást sem bántották, bár én először az ellenkezőjét hittem, amikor egy antilopot láttam egy oroszlán elől futni. Később kiderült, hogy csak kergetőztek. Jót mosolyogtam magamon, és megnyugodtam, majd folytattam az emlékeimmel. Rengeteg minden eszembe jutott, és ahogy sejtettem, teljesen elárvultnak éreztem magam, tele fájdalommal, és szenvedéssel. Ahogy Walter kérte, ezt is megosztottam vele, bár mint kiderült, ő érzi a kifele áramló érzéseket, így őt nem is tudnám becsapni. De látszott a szemén egy pillanatra az elismerés. Örült, hogy megfogadom a tanácsát.
- Most már túl vagy a nehezén. – állapította meg, miközben felém nyújtotta a csomag zsebkendőt.
- Tényleg? Mert nem úgy érzem. Itt bőgök, mint egy ovis, akitől elvették a játékát. – S nagy trombitálás közepette kifújtam az orrom.
- Ha nem éled át teljesen a fájdalmat, nem tudsz túllépni rajta. – hangzott az újabb bölcs mondat.
- Szóval, ha még bőgök egy sort, az tök normális, és holnap már jól leszek? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Nem, nem ennyire egyszerű. Ez nem egy film, amin kisírod magad, és 10 perc múlva semmi bajod. Ez egy folyamat. Minden nappal kicsit könnyebb lesz, de ugyanakkor lesznek olyanok is, amik rosszabbak az előzőeknél, és néha bizony visszarántanak a mélybe, és újból meg kell küzdj velük. De eljön az a nap is, amikor már jól leszel. Addig elég sok minden fog veled történni, és ha megfogadod a tanácsomat, akkor igyekszel mindig előre nézni, és nem rágódni a múlton. Ez persze nem azt jelenti, hogy el kell felejtsd őket, sőt. Továbbra is szeresd őket, és követheted az életüket, ott lehetsz egy-egy fontosabb eseményükön, és velük örülhetsz, sírhatsz, hiszen így fogsz erőt gyűjteni az újabb és újabb kihívásokhoz. Így majd nem érzed annyira elveszettnek magad.
- Hűű. Nem sok kicsit, amit elvársz tőlem? Mert most így érzem. Nem tudom, hogy van-e bennem ehhez elég erő és kitartás.
- Van. Csak szabadon kell engedned a benned lévő energiákat. Ezt a Földön megtanuljátok rejtegetni, mert féltek, mit gondolnak mások, hogy esetleg őrültnek néznek, ha ordítasz, kiabálsz, keseregsz, vagy verekszel azért, hogy levezesd az indulataidat. Itt pont az ellenkezőjét tesszük. Versenyt futunk az állatokkal, birkózunk, énekelünk, kiabálunk, ami csak jól esik. Itt meg kell tanulnod levezetni az energiáidat. Ha kell, tudsz edzőtermet is kialakítani a ház egy részében. Erre addig lesz nagyobb szükséged, amíg angyallá nem válsz. Utána már nem lesznek indulatrohamaid, bár érzéseid meg nagyon is. Csak meg kell tanulnod irányítani őket, és kordában tartani. De erről még lesz szó később. Mára elég lesz ennyi lecke. Menjünk vissza a házba. Ha van még kérdésed, addig még felteheted. Szívesen megmelegednék a tűznél egy bögre tea mellett. – mosolygott rám, és nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a földről.
- Annyira furcsa ez a hely. Még senkit sem láttam kikelni magából itt. Olyan, mintha be lennétek nyugtatózva. Az állatok is elélnek egymás mellett. Nem eszik meg egymást, pedig a Földön igen. Annyi eső esett már, hogy földcsuszamlást okozhatna, de itt szinte sár sincs. Meghaltam, és egy angyal tanít arra, hogy belőlem is az legyen. Fel sem tudom fogni ésszel, és akkor még ott a ház, amit én alkottam magamnak a tudtom nélkül. A dolgok, amiket eszem, iszom, azokat is létrehozom, nem tudom miből, és hogyan. Ami pedig tetszik, hogy beteg sem vagyok, sőt igazán fáradt sem, pedig elég sokat gyalogoltunk ma már. Annyi mindent szeretnék még tudni. – áradoztam, majd eszembe jutott az első napom itt, és egy fel nem tett kérdés. – Ő miért pont engem választott? Annyi ember volt még rajtam kívül.
- Sokáig figyelt titeket, akik esélyesek lehetnek angyallá válni. Sajnos folyamatosan kellenek új tanítványok, ezért vannak, akiknek „idejük lejárta előtt” kell eljönniük. Isten gondosan megfontolta a választást, de valójában már akkor megjelölt téged, amikor megszülettél. A sorsod alakulása, az emberek, akikkel találkoztál, mind azzá tettek, amivé válnod kellett, hogy beteljesíthesd a küldetésed. Olykor a gonosz előidéz egy olyan helyzetet, hogy ne történhessen meg, aminek kell a változás szempontjából, és akkor a Teremtőnek nehezebb elérnie az eredeti célt. Van, mikor érdemes több időt és energiát fektetnie bele, van, amikor helyrehozhatatlan károk keletkeznek, vagy túl sokáig tartana ez a folyamat. Ilyenkor inkább lemond a jelöltről. De persze előfordul, mint most nálad, hogy az eljövetelt nem lehet halasztani, vagy legalább átvezetni. Ilyenkor nincsenek arra utaló jelek, hogy meg fogsz halni, mint például egy betegségnél, vagy öregségnél. Van, akiknek nagyon nehéz elfogadnia, ha nincs látszólag ok, ami miatt el kellett távoznia a másiknak. Hosszú folyamat, mire folytatni tudják az életüket, ha egyáltalán sikerül. Van, aki beleragad a gyászába. Főleg a gyermekek elvesztése esetében. Ugyanakkor azt sem jelenti, hogy akinél ilyen történik, mind kiválasztva lettek. Sokszor hirtelen következik be a halál: az ördög és alattvalói keze által. Ezek egy részénél Ő közbe tud avatkozni, hogy megmentse, akit tud. De mint észrevetted, képtelenség ott lenni mindenhol, és legtöbbször csak azokon tud segíteni, akik hisznek benne, mert magukhoz vonzzák. Csakhogy egyre kevesebb embernek van hite, ugyanakkor, ha bármi baj éri őket, akkor hajlamosak Őt okolni. Nem gondolnak bele, hogy talán a kisebbik rosszat kapták az által, hogy közbeavatkozott. Nem, azt fájlalják, amit elveszítettek. Pedig az anyagi dolgok nem is olyan fontosak, mint képzeljük. Ha télen fázunk, nem mindegy-e mivel takarnak be, ha attól átmelegszünk? – szomorodott el, és láttam rajta, hogy sok mindent átélt már, köztük rosszat is, és megrohanták az emlékek egy pillanatra. Amikor észrevette, hogy figyelem, és együttérzés áradt belőlem felé, elszégyellte magát, és újra gondtalannak mutatta az arcát.
- Szóval akkor Isten tett ilyenné. Miatta volt ilyen az életem. – összegeztem, de kicsi szomorúsággal a hangomban.
- Igen, de nincs értelme hibáztatni. Mutatott neked egy irányt. Embereket sodort az életedbe, másokat pedig ki belőle. Kaptál jót, és rosszat, ahogyan a többiek is. Neked is megvolt a szereped az életed alakulásában. Te hoztad a döntéseket, a jókat és a kevésbé jókat is. Már késő ezen rágódni. Fogadd el, és válj azzá, aminek születtél. Tartsd meg Istenbe vetett hitedet, mert csak ez tarthat az úton, amin tovább kell menned. Ha letérsz, elkárhozol, és soha nem térhetsz vissza a mennyek országába. Ha megtagadod Őt, sohasem lehetsz angyal.
- Sohasem tagadtam meg. Nem követtem minden tanítását, de törtlenül hittem benne, és hiszek most is. Ebben az egyben vagyok biztos. Láthatom egyszer majd Őt? Ha már angyal leszek?
- Igen. Ha angyallá válsz, akkor láthatod. Sőt, ha elég erős a hited, akkor a fejedben hallani is fogod. Ez amolyan kommunikáció jellegű. Segít neked, ha nem tudod, mi a következő lépés, óv a bajtól, ami elkerülte a figyelmed, és válaszol, ha épp kérdésed akad. De mindennek eljön az ideje.

A tudat, hogy találkozhatok vele, olyan izgalommal töltött el, hogy szaladnom kellett. Mire észbe kaptam, hogy milyen neveletlenség elszaladni mások elől, és ott hagyni, amikor együtt jövünk a házamhoz, fejem fölül suhogó hangra lettem figyelmes. Walter érzékelte a hirtelen változást bennem, és repülve követett. Felnéztem vidám arcába, és tovább futottam. Gyorsabb volt nálam, és mire lihegve a házhoz értem, már vidáman támaszkodott az ajtónál rám várva.
- Nem rossz. Látod, erről beszéltem. Ha kiadod magadból a rád törő érzelmeket, akkor nem fog szétfeszíteni, könnyebben fogsz tudni gondolkodni. Azt hittem, nehezebb dolgom lesz veled, de egy fél leckét már meg is spóroltál magadnak. – huppant le mellém a kandalló mellé.
Hirtelen leolvadt az arcomról az előbbi jókedv és lelkesedés, és szégyenkezve sütöttem le a szemem.
- Mi a baj? – kérdezte.
- Hogy lehetek ilyen vidám, amikor a családom miattam olyan szomorú?
- Ne hibáztasd magadat. Nem lógathatod örökké az orrod. Most megvan a saját kis életed itt fent. Van egy kis házikód, lesznek barátaid, és itt, az angyalok között megtalálhatod az új családod. Persze ez nem azt jelenti, hogy a régit el kell felejtened. Nem. Ez csak annyit jelent, hogy az élet nekik megy tovább, ahogyan neked is itt fent, és mindenkinek el kell fogadnia azt, ami neki jutott. Lehetsz vidám. Majd náluk is elérkezik az idő, amikor nem fognak siratni. Amikor már ők is újra tudnak majd mosolyogni, és nevetni. Ezért nem kell rosszul érezd magad.
- Könnyű azt mondani…de mit tehetnék, hogy nekik is jobb legyen? Akkor talán már nekem sem lesz bűntudatom.
- Tenni egyelőre semmit sem tudsz. De én talán igen. – s ahogy kimondta, megjelent a tévém képernyőjén az öcsém. Nyugtalan álomban volt, remegett a szeme, forgolódott. Nem értettem mi történik, csak néztem őt, és potyogtak a könnyeim. Sose fogom már átölelni, és meghallgatni őt. Nem tudja többet megenni eőlem a csokimat, csak mert nagyon szereti, és nem tud neki ellenállni. Nem fog többet ugratni, és lehugizni. Sem fitogtatni az izmait.
- Keress ez emlékeidben egy kedves kis emléket. – mondta Walter halkan. Úgy tettem, ahogy kért, és pár perc múlva azt vettem észre, hogy az öcsém a képen megnyugszik, a szája szinte mosolyra húzódik. Arról az emlékről álmodik, és nem folytatódik a fájdalmas kínlódása. Ezt látva nekem is könnyebb már, bár a könnyem szakadatlanul folyik. Bármit megadnék érte, hogy átölelhessem, vagy, hogy simogathassam a fejét, amíg alszik, és beszélhessek hozzá.
- Láthatnám a többieket is? – kérdeztem. A fájdalom, hogy szenvedni látom, megváltoztatta a hangom.
- Nem. Sajnálom. Mára elég lesz ennyi. Reggel majd elmeséli a többieknek, hogy mit álmodott veled. Ez segít nekik, hogy eszükbe jusson egy kellemes emlék veled kapcsolatban. Egy este alatt nem szólhatunk bele mindenki életébe. De neki már jobb lesz.
- A gyerekekkel kezdjük? Mitől függ, kit láthatok? – faggatóztam tovább.
- Nincs sorrend. Azt láthatod, akit szeretnél. De neked is megterhelő, ha egyszerre túl sok szomorúság ér. Korán reggel eljövök még egyszer, és meglátjuk, hogyan leszel. Ha addigra túlteszed magad a testvéred szenvedésén, akkor lehet, hogy másoknak is megpróbálhatunk segíteni. Addig is pihenj egyet. Nekem most dolgom van. – majd felállt, és az ajtóhoz kísértem.
- Köszönöm! Várlak reggel. Addig is, szia.
- Jó pihenést neked. Ne feledd, eddig is szépen haladsz az úton, de ne akarj a dolgok elébe futni. Mindennek megvan a maga ideje, és el fog jönni, amikor már felkészültél rá.
- Rendben. – mondtam. Mire ő már a levegőben is volt. Becsuktam az ajtót, és reménykedve visszanéztem a tévére, hátha megpillanthatok valakit a családomból. De fekete maradt. Megcsillant egy könnycsepp a szememben, ahogy eszembe jutott, mit láttam benne pár perccel ezelőtt. Nagyon megviselt. Nem is csoda, hiszen a testvérem. Szeretem őt, mindegyiket. Szeretném, ha jobban lennének. A tény, hogy ő most már nyugodtan fog aludni, kicsit engem is megvigasztalt. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy kit látogassunk meg hajnalban. Ötletem sem volt, hiszen mindenkit meg szerettem volna, sorban. Ezért inkább elmentem aludni egyet, hátha megálmodom a választ.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.