Mire megterítettem a konyhában, addigra Vendel visszatért a medvétől. Ekkor jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem, mit enne, csak kivettem, amit otthon találtam. A konyha végében találtam még két helységet, az egyik tároló volt, sok kacattal, a másik pedig egy éléskamra. Itt aztán volt minden finomság, amikből szépen megterítettem az asztalt.
- Látom, a segítségem nélkül is megy! – mondta belépve az Őrző.
- Mi megy? – kérdeztem vissza én, mert megteríteni az asztalt nem tartottam különleges képességnek.
- Az alkotás. Kigondolod, mit szeretnél, és az megjelenik, ahogyan azt elképzelted. Itt így mennek a dolgok. Ezért is nem értettem, miért nem jöttél rá, hogy ez a ház neked épült. Hiszen a te gondolataid megvalósulása. – mondta. - Látom, szeretsz enni. Jó sok mindent előteremtettél. Ne is hagyjuk kárba veszni. –mosolygott, majd jó ízűen falatozni kezdett.
Nekem sem kellett több, egyszerre úgy éreztem, mintha egy hete nem ettem volna.
 
Evés közben nem nagyon beszéltünk, de ez nem zavart. Volt egy kis időm gondolkodni. Miután jóllaktunk, készítettem mindkettőnknek egy-egy bögre forró teát, és letelepedtünk a kandalló közelében. Ekkor már nem nagyon tudtam csendben maradni, hiszen annyi minden foglalkoztatott.
- Mesélnél nekem erről a helyről kicsit többet? Kérlek!
- Miért is ne. Amíg Walter ide nem ér, többet úgysem tehetünk. Hol is kezdjem. Istenben bizonyára hiszel, különben nem lehetnél itt, a kiválasztottak között. Ő építette ezt a helyet az angyalainak, és azoknak, akikből szerinte azok válhatnak. Mára már nagyon kevesen maradtak, mert az emberek egyre kevésbé hisznek bennük. A gyermekek hite nem elég erős ahhoz, hogy egynél több angyalt életben tartsanak, ezért indult ez a „program”, aminek te is részese lettél. Azt nem tudom, mi alapján választanak ki titeket, erre majd Walter adhat választ. – itt szünetet tartott, hátha van kérdésem.
- Értem. – csak ennyit bírtam mondani, mielőtt egy újabb hatalmas mennydörgés kíséretében egy pillanatra elment a világítás. Nagyon megijedtünk mindketten. – Normális ez? – kérdeztem, miközben a kezemmel a fejem fölé mutattam.
- Ekkora vihar már rég nem volt itt. Nagyon szerethettek téged odalent. De enyhülni fog, mint minden esetben, de persze, mindenkinél másmilyen a folyamat. Hol gyengébben esik, hol erősebben, és ahogy múlik az idő, egyre jobb lesz az idő.
- El fognak felejteni?
- Nem. Az idő javulása nem azt jelenti, hogy elfelejtenének. De egy idő után nem siratnak annyira, fáj nekik, és hiányozni fogsz nekik sokáig. Gondolni fognak rád, és lesz, aki majd beszélni fog hozzád, mintha hallanád. Ez mind-mind attól függ, kinek hogyan sikerül feldolgoznia a halálod. A düh, a tehetetlenség elmúlik, enyhül, akkor már nem lesz vihar itt fent sem. De ehhez neked is tenned kell. De erről ugyancsak Walter-ral kell beszélned.
- Köszönöm. – mondtam, majd elfordítottam a fejem, mert egy könnycsepp gördült le az arcomon, és nem akartam, hogy lássa milyen gyenge vagyok.
- Szívesen. – válaszolta rekedtes hangon. – Nem kell szégyenkezz. Annak idején nekem is nehéz volt eljönnöm. Pedig én végig élhettem az életem, és nem hagytam ott mást, csak a barátaimat. Szerettem élni, és itt is szeretek lenni. Idővel talán te is megszereted. S az, hogy szenvedsz attól, hogy másoknak fájdalmat okoztál, nos ez mutatja meg igazán, milyen jó szíved van. Nagyon jó angyal válhatna belőled. Remélem nem tévedett ott fent…- mutatott a feje fölé, majd rosszalló tekintettel nézett egy pontra a mennyezeten.
- Sokáig tart, amíg ideér az a személy? – kérdeztem, mert szerettem volna minél előbb válaszokat kapni.
- Igazából ez a személy egy angyal. Nagyon sok dolga volt a múlt héten, mert erdőtűz tombolt Ausztráliában. Gondolom hallottál róla a hírekből. – mondta Vendel, majd hozzátette: - Csak azt nem híresztelték, mennyi ember és állat volt életveszélyben, s halt meg akkor. Bizony ám. Ahhoz, hogy meg tudd menteni az embereket, ott kell legyél a közelükben. Érzéseket kell sugároznod feléjük, hogy a jó irányba meneküljenek. Az embereket még könnyű a helyes irányba vezetni, de az állatok ösztönös lények, őket nagyon sokszor csak terelni lehet. – mondta fontoskodó hangon, amitől önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Nem tűnik egy egyszerű munkának.
- Nem is az! De nem is igazán munka, inkább életforma, bár sokszor nehéz és fárasztó. De mindig van jutalom. Ha megsikerül menteni valakit, akkor az jó érzéssel tölt el. Ugyanakkor sokan belezavarodnak az elvesztés érzésébe. Nem értik miért nem tudnak mindenhol ott lenni, és mindenkin segíteni. Az állatokkal és a gyermekekkel foglalkozó angyaloknak a legnehezebb. Sok az olyan baleset, amiket meg lehetett volna előzni, és ezt nehéz nekik feldolgozni. Épp ezért dolgoztak ki a bölcsek egy rendszert, ami röviden annyit tesz: betanuló időszak után minden angyal minden szintet bejár, és minden élőlénnyel kapcsolatba kerül. Így változatos lesz a munkaterületük, és sokkal tovább maradnak fiatalok.
- Kik a bölcsek? Mikor tudok meg többet a rendszerről? Mit értesz azon, hogy tovább maradnak fiatalok? – záporoztak a kérdéseim. Vendel elmosolyodott, és csak ennyit mondott: - Ha kaphatok még egy bögre teát, és mellé csokis sütit, akkor mindegyikre válaszolok.
Így hát kimentem a konyhába, és elkészítettem egy kancsó gőzölgő teát. Másik kezemben egy nagy tálca süteménnyel egyensúlyoztam be a nappalimba. Az Őrző mosolyogva nyúlt a süteményért, miközben kitöltöttem neki a forró italt.
- Szóval. Melyikkel is kezdjem? – gondolkodott, majd egy perc után folytatta. – A bölcsek az első angyalok közül kerültek ki. Ők még a teremtéskor születtek. A bibliában olvashattál róluk. Többet, majd az iskolában tudhatsz meg. A második kérdésedre a válasz: Ha végre valahára ideér a koordinátor, és teszi, amit kell. A harmadik kérdésedet hagytam utoljára, hiszen erre nincs tömör válasz. Az ember, amikor meghal, a lelke eltávozik. Van, aki ide kerül, és van, aki más megállókba, és van, aki nem a mi rendszereinkbe. Gondolom sejted már, azt tartják a pokolnak. Nem tudom milyen, hiszen nincs átjárás a két úgymond világ között. Tehát. A lelkek nem a földi éveiknek megfelelő korral érkeznek ide hozzánk, hanem vagy fiatalabban, vagy öregebben. Talán tudod, hogy az ember lelke fiatal marad sokáig. Sokszor a földön öregkorban lévő emberek lelkei csupán 20-30 évesek. Így lehet, hogy sokakat öreg gyerekeknek neveznek. Előfordul, hogy 20-onéves emberek lelkei 5-8- évesek csak. Gondolom te is találkoztál már sokakkal, akire azt lehet mondani, hogy nem nőtt még be a feje lágya. Ezért van. Ugyanakkor van ennek egy másik oldala is. Sok gyermeket neveznek koravénnek. Ez pedig azzal magyarázható, hogy az ő lelkük már idős. Többször született már újjá emberi testben a földön, és már nem tud úgy megújulni. Ők egy idő után már nem születnek újjá, hanem örökre megpihennek.
Visszatérve az eredeti kérdéshez, mivel az embernek csak a lelke utazik tovább, ezért az itteni létben sokan fiatalabbnak néznek ki, mint mikor meghaltak. Itt pedig nem úgy telik az idő, mint a Földön. Nem öregszünk az idő által. Különben már rég nem is léteznék. A lelkünk csak a szomorúságtól, és vigasztalan bánattól öregszik, és a boldogságtól, reménytől, szeretettől fiatalodik. Ezért kellett megváltoztatni a rendszert. A gyermekek halála sok szomorúságot okozott egyes angyaloknak, így ők elkezdtek öregedni. Ugyanakkor a védők, a családok, állatok körül mozgó őrzők egyre fiatalabbak lettek. Így helyet cseréltek időről időre. Most már nincs meghatározva, hogy ki kit védhet, kit kísérhet át. Rendszer szerint osztják ki a feladatokat. – Felállt, és az ajtó mellé sétált. Észre sem vettem eddig, hogy ott egy kis postaláda szerű dobozka van. – Ebben – mutatott rá – találod meg a feladataidat majd. Minden nap elhozzák neked a beosztásod. Mikor kit kell átkísérj, és persze azt is, hogy hova.
- Nagyon sok mindenről tud. Akkor miért kell megvárnom az őrzőt, vagy hogy is nevezte?
- Elég rég óta vagyok itt, hogy tudjam ezeket. Megtudod, miért kell rá várnod. Nem őrző, az én vagyok, hanem koordinátor. Van, amikről nem beszélhettek nekem soha. Így például a különböző varázslatokról, amikkel például álmokban szerepelhetsz. Csak tudom, hogy léteznek. Ezeket mind tőle tudod majd meg, ha egyszer ideér. De azt nem tudom mikor lesz. Kár is kérdezned. – morgolódott az öreg.
- Kérlek, ne haragudj rám. – mondtam, miközben bűnbánó szemekkel néztem rá. - Annyi minden az újdonság itt. Még azt sem sikerült elhinnem, hogy itt vagyok, és hogy miért. Nem tudtam még elfogadni, hogy nem élhetem tovább az életem. Nem lehet gyermekem sem attól az embertől, akit igazán szerettem. Annyira szeretett volna egy babát, és most nem elég, hogy nem tudom megajándékozni eggyel, még csak mellette sem lehetek. Sajnálom, hogy rád zúdítottam a bánatom. Még meg kell barátkoznom az új életemmel.
Megint sírás kerülgetett, főleg, hogy eszembe jutott, hogy egy üzenetet sem tudtam nekik hagyni, hogy mindenkit mennyire szeretek. Annyira váratlanul történt, és azt hittem még sokszor találkozhatok mindenkivel. Nem úgy fekszünk le aludni, hogy vajon másnap felébredünk-e, főleg, ha nem is vagyunk komolyan betegek. De itt nem is vagyok beteg. Nem fáj a fejem, pedig ennyi információtól máskor fel akarna robbanni. A réten pedig kint voltam a virágok között, és nem éreztem, hogy tüsszentenem kellene az allergiám miatt.
- Vendel, itt nem lehetünk betegek? – tettem fel a következő kérdésem.
- Nem. Csak a test beteg, és az előbb mondtam, hogy ide csak a lelked költözik. De egy jó darabig még érezhetsz olyan dolgokat, amiket ezelőtt átéltél, és amikre egy darabig még megszokásból reagálsz. Ezek idővel elmúlnak, elfelejtődnek.
- Legalább valami jó is van abban, hogy itt vagyok. – sóhajtottam fel, mikor kopogást hallottam.
- Á, végre! Azt hittem már sosem ér ide. – ugrott talpra a vendégem, és mire felálltam, már az ajtónál termett, és úgy invitálta be ismerősét, mintha mi sem lenne természetesebb. Kint még mindig esett az eső, bár azt nem tudnám megmondani, hogy mi óta esik, mert az időérzékem sosem volt a legjobb, itt pedig mintha teljesen elhagyott volna. Egy rövid szervusz kíséretében belépett egy medve?! Majd a sarkában egy csodaszép középkorú angyal. Hatalmas fehér szárnyait összecsukva hordta a hátán, a bőre szinte vakított a tűz mellett, mintha világított volna, és a színe nem hasonlított az emberéhez, sokkal inkább bronzos árnyalatú volt. Lágynak, mégis kőkeménynek éreztem a bőrét, amikor kezet fogott velem.
- Üdvözöllek. A neved eddig Sabrina volt?
- Jó napot. Nem, a nevem Szabina. – néztem értetlenül – hogy-hogy eddig volt? Más lesz a nevem?
- Igen, megváltozik. – volt a kurta válasz. – De talán foglaljunk helyet. Ne haragudj Rufus miatt - mutat a medve felé, aki összegömbölyödött a kandalló előtti szőnyegen – nagyon elfáradt és átázott a bundája mire megtalált. Remélem nem bánod, ha megmelegszik, és megszárítkozik, mielőtt elmegy.
- Nem, maradjon csak, amíg szeretne. De ugye nem bánt? – tettem fel a buta kérdést. Majd egy halk morgást hallottam.
- Nem, nem bánt. Kicsit megsértődött. De megbékél, ha hozol neki pár finom falatot, és egy pokrócot. Tudod, itt az állatok értenek minket, és beszélni is tudnak. De nem keresik az ember társaságát, hacsak üzenetet nem kézbesítenek.
- Sajnálom Rufus. – mondtam, majd elmentem a kért dolgokért, és egy plusz bögréért, hátha Walter is teázna velünk. Miután megkaptam a megbocsátó medve-puszit, a többiekhez mentem, és mindjárt kérdések ezreit szerettem volna feltenni, de ő felemelte a kezét, hogy csendre intsen.
- Tudom, sok kérdésed van. Meg is fogom őket válaszolni. De előbb el kell mondjak valamit. – kezdte, s mikor látta, hogy figyelek, folytatta.
- Nagyon fontos tudnod, hogy kiválasztott vagy. Isten választott ki, hogy az angyala lehess, idővel. Olyan ember kellett neki, aki tele van szeretettel, reménnyel, vággyal. Akit sokan szeretnek, és akit nem felejtenek el hamar. Ez azért fontos, mert csak akkor válhatsz angyallá, ha vannak, akik táplálják az erőd. Ha rád emlékeznek, rád gondolnak, akkor szeretet kel életre bennük. Ebből keletkezik az energiád. Ha nem lesz már senki, aki emlékezne rád, akkor..nos, ezt majd később. Téged választott, ezért meghaltál. Magához hívta a lelked. Nincs már ezen mit rágódni, megtörtént, vissza nem lehet csinálni. A legjobb, ha elfogadod, és beletörődsz.
Fájt, de már nem annyira. Talán hasznosan tölthetem az időm itt.
- Vendel azt mondta, hogy vissza kell mennem a földre, a családomhoz. Mikor láthatom őket?
- Hamarosan. De tudnod kell, hogy nem lesz egyszerű. Ha megszeged a szabályokat, akkor nem folytatódik a képzésed. Hiábavaló lesz a halálod. Nagy önfegyelemre lesz szükséged a feladatodhoz.

Csak néztem rá, és bólogattam. Látni akartam őket, megmondani, hogy ne sírjanak, jól vagyok. Hogy angyal leszek, és még nagyon sokáig mellettük fogok maradni. Nem is gondoltam, hogy milyen nehézségek várnak rám…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.