Gyönyörű, mesébe illő tájon találtam magam. A virágok a szivárvány minden színében pompáztak, s lassan himbálóztak a lágy, tavaszi szellőtől. A fák is virágba borultak, s a nap sugarai lassan felszárították az utolsó harmatcseppeket is a leveleikről. Az ég kékjét alig lehetett látni a sok madártól, akik vidáman csivitelve repkedtek a magasban. Minden olyan volt, mint egy álomban, egészen addig a pillanatig, míg el nem döntöttem, hogy olyan szép ez a hely, hogy szívesen itt maradnék. Ekkor kezdődött el…

Az ég beborult és fekete, füstös fellegek takarták el a napot előlem. A madarak elcsendesedtek, elbújtak, a virágok összezárták szirmaikat, és minden szín elvesztette a fényét. Egyszerre szürkévé, egyhangúvá lett minden, s hatalmas villámlás és dörgés után elkezdett szakadni az eső. Hideg volt, olyan, mint ősszel. Barátságtalanná vált, és már nem akartam ott maradni. El akartam bújni, el a villámok elől. De nem volt hová. Fel akartam ébredni, mert valahol sejtettem, hogy ez csak egy rémálom lehet. Sosem jártam ilyen helyen azelőtt, de megrészegített a sok szín, az illatok. De sem elbújni, sem felébredni nem tudtam. Nem értettem, hogy mi történik.

Miközben hasaltam a sáros fűben, és fohászkodtam, hogy ne csapjon belém a villám, és vége legyen ennek a szörnyű viharnak, elgondolkodtam. Hogyan kerültem ide? Hol van az itt? De nem tudtam a válaszokat. Aztán megdöbbentem: nem félek. Pedig rettegek a viharoktól, de főként a villámoktól. Ösztönösen hasaltam el a fűben, mert tudtam a fákhoz nem szabad ilyenkor közel menni. Volt valami furcsa abban, amit éreztem. Ott, akkor nem is tudtam megfejteni, hogy miért történik ez velem. Miért nem érzem, amit kellene, és miért nem nyomasztanak a gondok, amik nemrég még a fejemben kavarogtak. Furcsa egy álom lehet, és rendkívül valóságos, hiszen fázom. Vizes és sáros vagyok, egy idegen helyen, teljesen egyedül. Senki sem volt körülöttem, és ez zavart. Nem szeretem az embereket, mert sok negatív tapasztalatom volt velük. De olyan mégis ritkán fordult elő, hogy egyedül legyek valahol, teljesen egyedül.

A vihar egy cseppet sem akart alább hagyni, így kénytelen voltam összeszedni minden bátorságom, felállni, és elindulni egy irányba, hátha találok egy házat, vagy barlangot, akármit, ahol meghúzhatom magam, amíg esik. Nagyon dideregtem már, ráadásul a szemüvegemen is alig láttam ki, nélküle pedig annyit sem, ezért az egyik kezemet fölé tettem, hátha segít kicsit. Így sem láttam messzire, de nem is kellett, mert a közeli, hatalmas virágoskert szélén megpillantottam egy halvány kis fényt. Arra indultam, remélve, hogy találok ott valakit vagy valamit. Mikor odaértem, nem hallottam semmi hangot bentről, bár a kémény füstölt, és a lámpa is égett odabent. Az ablakon is benéztem, de hiába. Bekopogtam az ajtón, és vártam. Újra kopogtam, de semmi válasz nem érkezett. Egy hatalmas villámlás után akkorát dörrent, hogy a föld is beleremegett, én pedig úgy megijedtem, hogy egy pillanat alatt bent voltam a házban. Aranyos kis egyszintes házikó volt, olyan filmbe illő. Kedves színekkel és maximum két személynek elegendő helyiségekkel és hellyel. A konyha apró volt, de a nappali, ami egyben dolgozó szobának is tűnt, elég nagy volt, a közepén akár táncolni is lehetett volna. Mentem egyre beljebb, hátha találok valakit. A hálószoba hasonlított az enyémhez, kicsit rendetlen volt, de az enyémben mindig jól kiismertem magam. Mellette pedig a fürdő és a mellékhelyiség. De még mindig egyedül voltam. Visszamentem a nappaliba, hogy a kandallónál megmelegedjek, és megszárítkozzak, mert kint még mindig cudar idő volt. A melegtől elálmosodtam, de mivel így is elég kellemetlennek tartottam, hogy meghívás és engedély nélkül vagyok valaki más házában, mégsem fekhettem csak úgy le. Inkább kimentem a fürdőbe, és megmosakodtam. Ettől valamennyire felfrissültem, megtörölköztem, és már nem is fáztam annyira. Kezdtem kicsit jobban odafigyelni a lakás berendezéseire. Valamennyire hasonlított ahhoz, ahol a párommal laktunk, de az általam megálmodott színekben, stílusban pompáztak a bútorok, a falak, és még a képek is olyanok voltak a falon, amiket venni szeretnék egyszer. Minden olyan volt, amilyenné megálmodtam az otthonom. Egyre jobban érdekelt, hogy ki lehet az, aki itt lakik. Körbesétáltam a nappalit, és megtaláltam a könyvek között az összes kedvencemet. Amit eddig olvastam, és amiket még el szeretnék olvasni. Nem is gondolkodva levettem az egyiket, a képzeletbeli listám elejéről, és olvasni kezdtem. Hosszú órákra belefeledkeztem az olvasásba. Már a vihart sem hallottam, csak a tűz ropogását a kandallóban. Már a könyv felénél tarthattam, mikor hirtelen eszembe jutott, nem otthon vagyok. Nem tudom hol vagyok, és ha ez egy álom, akkor fel kellene ébrednem. Legalább az eső ne esne, hogy körbe nézhessek a környéken, hátha találkozok valakivel, aki tudhatja a válaszokat. Letettem a könyvet és újra körbe néztem a szobában, ez úttal kerestem valamit, ami segíthet kideríteni, hogy mi is történik most velem. Kutattam az emlékeimben, az érzéseimben, erőltettem az agyam, hogy gondolkodjon, találjon ki valami magyarázatot, de csak képtelen dolgok jutottak eszembe. Megcsíptem magam, mert a filmekben ez mindig segít, már ha nem Aliz vagy Csodaországban. De semmi nem történt. Emlékszem, este, lefekvés előtt még ittam egy bögre forró csokoládét. Páromnak jó éjt kívántam, és elmentem aludni. Itt ébredtem, akárhol is legyek. Párom…és anyuék. Biztosan keresnek már. De nem rabolhattak el, az csak feltűnt volna. Vagy alvajáró vagyok, vagy még mindig álmodom. Tekintve, hogy eddig sosem járkáltam alvás közben, a második lehetőség tűnt igaznak. De valahol mélyen tudtam, hogy teljesen más dologról van szó. Igazam lett…

(Amikor kiderül, miért borult be)
Kopogtak. Kicsit összezavarodva mentem az ajtóhoz, hiszen nem rám számítanak, mit fognak szólni, ha én nyitok ajtót. De győzött a kíváncsiság, és nem akartam goromba sem lenni, ezért szélesre tártam a bejáratot. Csak bámultam. Az ajtóban egy szakállas férfi nézett vissza rám. Világosszürke hosszú kabát volt rajta nagy kapucnival, kezében sétapálca. Nekem legalábbis annak tűnt. De szépen faragott volt, és kicsit hosszabb az átlagosnál. Úgy éreztem, ismere őt, bár természetesen fogamam sem volt honnan, majd hirtelen megvilágosodtam. Teljesen úgy nézett ki, mint egy idős varázsló. Mire a gondolatmenet végére értem, és már vagy úgy egy perce az „ezt nem hiszem el…” visszhangzott a fejemben, már az üres ajtóban álltam, mereven, mert a vendégem megunta az ajtóban álldogálást, és az ázást, és vette a bátorságot, és besétált mellettem a házba. Mire becsuktam az ajtót, és felé fordultam, hogy elnézését kérjem, amiért betörtem a házába, előttem termett, és a botját a mellkasomnak bökdösve kiabálta:

- Szóval miattad van az egész!
- Mi van miattam? – kérdeztem vissza értetlenül, mert fogalmam sem volt, hogy mit tehettem.
- Hát ez az időjárás! Ne mondd, hogy neked nem tűnt fel ez az ítéletidő?
- Feltűnt. De nem tettem semmit. Egyik pillanatban még sütött a nap, majd a következőben már tombolt a vihar. – mondtam, saját magam védelmére kelve. De az öregember csak ingatta a fejét.
- Nem tettél semmit, mi? Hát pont ez a baj!
Értetlenül néztem rá, mire folytatta.
- Menj és tedd a dolgod, különben az összes virág elhervad (bokáig járhatunk a sáros vízben)!
- De hát mit kellene tennem? Azt sem tudom hol vagyok, hogyan kerültem ide? Nem tudom kinek a házában vagyok, és azt sem tudom, hogy maga kicsoda? Miért kiabál velem? – fakadtam ki, és majdnem sírva, hogy miért engem hibáztat mindenért.
Az öregember rám nézett szomorú szemeivel és azt mondta:
- Sajnálom, hogy pont tőlem kell megtudnod. Azt hittem Walter már járt nálad. - Tartott egy kicsi szünetet, majd nagy sóhajjal folytatta.
- Meghaltál. Ide kerültél a Szivárvány-hegyre, mert Isten feladattal bízott meg. Te leszel az egyik segítője. Ha ügyes leszel, és teljesíted a feladataid, na meg a vizsgád, angyal válhat belőled. Ha nem, akkor tovább mehetsz a mennyországba, vagy itt is élhetsz a többiekkel, és csinálhatod, amit szeretnél.
Mivel látta rajtam, hogy ugyan hallom, amit mond, de nem jutott el a tudatomig, csak nyugodtan leült és várt, hogy megemésszem a mondottakat.
- Meghaltam?  Hiszen nem volt semmi komoly bajom. Miért?
- Nem tudom a válaszokat. Ne tőlem várd azokat, majd Walter válaszol rájuk. De igen, meghaltál, hiszen itt vagy. Másképpen ez nem lehetséges.
- Értem. – csak ennyit bírtam mondani, elszorult a torkom, ha arra gondoltam, mennyi fájdalmat okozhattam a családomnak, a páromnak, aki mellettem ébredt, és én már nem ébredek fel soha. De egy teljesen más kérdés foglalkoztatott:
- Miért az én hibám az eső?
- Az eső a szeretteid könnye, a vihar a bennük keletkezett fájdalom a halálod miatt. Idővel ez csillapodni fog, majd visszatérhet később. De aztán végleg le fog csendesedni, amikor elfogadják: nem tudnak változtatni rajta. Egyébként azzal tudnád enyhíteni, ha szellemként visszamennél, és közöttük maradnál, amíg le nem csitulnak a heves érzelmeik. Nyugalmat kell sugározni feléjük, és el kell hitetni velük, hogy jó helyen vagy. Álmaikban meglátogathatod őket, hogy beszélhess velük. De ébren nem láthatnak, csak érezhetnek. Addig nem lesz újra tavasz, amíg siratnak. Így a legfontosabb dolgod megkérni őket, hogy éljék tovább az életüket. Ez nehéz lesz. – ismerte el. – De csak te érheted el.
A magyarázat csak még több kérdést vetett fel, de ahelyett, hogy ezeket tettem volna fel, eszembe jutott, hogy két kérdésre még mindig nem kaptam választ:
- Kinek a házában vagyunk? Hogy hívnak téged?
- Bocsáss meg! Be sem mutatkoztam! Engem Vendelnek hívnak. Én vagyok a Szivárvány - hegy őrzője már magam sem tudom mi óta. Ez a ház pedig a tied. Azt hittem erre már rájöttél, hiszen a fejedből került ide. A vágyaidból és az álmaidból épült, hogy kellemesen érezhesd magad benne. Az itteni dolgok működéséről később beszélgetünk, előbb együnk valamit, mert farkas éhes vagyok. Mindezek előtt pedig elküldök egy medvét Walterhez. Biztosan átalussza az egész vihart…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.